Én vagyok Menyus!!!

Biztosan akad köztetek, aki ismeri ezt a nem teljesen épelméjű rajzfilmsorozatot, egy hiperintelligens menyéttel és örök társával, Bambulával a főszerepben. 🙂 Nekem rengeteg vidám vasárnap reggelt szerezett ez a totálisan idétlen figura, de miért is írok most róla? Nemrég anyagokat gyűjtöttem a menyasszony szó eredetével kapcsolatban és egy kevéssé életszerű magyarázatra is bukkantam, miszerint:

“Egyes nyelvészek a szót a menyétből származtatják és az ősi nővásárlás szokásával hozzák kapcsolatba. A lakodalmas és a menyasszonnyal kapcsolatos szavainknak a különféle állati prémekből származtatása azonban nem bizonyított. A menyét szó ugyanis egyrészt szintén a men származéka (→meny). Másrészt az ősi lakodalmas szokásokba a menyét nem annyira vásárlóértéke miatt került (erre sokkal értékesebb prémek alkalmasabbak voltak), hanem mint a hermelin rokona: a hermelin pedig a tisztaság szimbóluma, a menyasszony érintetlenségének ősi jele. Ennyiben a menyét-, illetve a hermelin-díszítés a hófehér menyasszonyi ruha előzménye.”

Érdekes nem? Ezek szerint mégis csak van valami köze ezeknek az apró négylábúaknak a mi menyasszony szavunkhoz..

Menyétes esküvői dekoráció

De természetesen sokkal életszerűbb és hihetőbb eredeztetéseket is bőven találni, amelyeket könnyebben elhihetünk a nyelvészeknek.. 🙂

Az legelterjedtebb és valószínűleg logikus magyarázat szerint a szó a men/megy (menni, mene) gyökből ered, s arra utal, hogy a menyasszony elmegy a családi tűzhelytől, elhagyja megszokott környezetét, leánytársait. A régi lakodalmas szertartásoknak része volt a lakodalmas nép lassú, hosszas vonulása (menete) a lányos háztól a templomba, onnan haza, majd a vőlegény házába; egyes helyeken más kitérőkkel is (falu határa, komák házának megkerülése stb.). A viszonylag hosszú útvonal lassú, énekszóval, rigmusokkal való bejárása arra emlékeztetett, hogy a fiatal pár életének egyik legfontosabb fordulójához, küszöbéhez ért.

Esküvői nászmenet

Lássuk be, ez utóbbit kicsit könnyebben elhisszük, nem? 🙂

Vélemény, hozzászólás?