Karolina és Dénes esküvői dekorációja!

Karolinával csak egyszer volt  lehetőségem személyesen egyeztetni a dekorációs elképzeléseit, rusztikus, vintage hangulatú esküvőt álmodott meg. Könnyen ment az egyeztetés, szinte minden ötletre ugyanazt a választ kaptam, tetszik, jó lesz! 🙂 Így aztán igazán könnyű dolgom volt a dekoráció megtervezésében!

Pár kikötés persze volt, a színek kiválasztásakor Karolina pasztell rózsaszín, barack, krém színeket képzelt a dekorációba, abrosznak világos homokszínt választottunk. Az asztalfutó a most divatos jutára szegett csipke volt, asztalszámoknak és ültetőkártya tartóknak pedig farönköket használtunk. A falakat szintén juta és csipke díszítette, a teraszon pedig az ablakra írt ültetési rend mellett világító lampionok dobták fel a hangulatot. A grafikai anyagokat ismét Gabkáék tervezték, csodásan egészítették ki a dekorációt a pipis étel és ültetőkártyák. A hangulatot már csak fokozta a barna amerikai székek megérkezése. Az asztaldíszeket fehér fából készült vintage fiókokba ültettük, egymásra és egymás mellé kupacokba rendezve. A menü és az ital kínálatot krétatáblára írva böngészhették a vendégek, a szalvétákat pedig szintén jutával és szalaggal díszítettük.
Ismét egy gyönyörű esküvői dekorációt alkottunk, remélem a ti lélegzetetek is eláll!

Kedves Karolina és Dénes! Nagyon sok boldogságot kívánok, öröm volt együtt tervezni!Vintage esküvői dekoráció Vintage virágos asztali dekoráció Vintage asztali dekoráció Vintage asztali dekoráció Vintage asztali dekoráció Vintage ablak dekoráció
Karolina menyasszonyi csokra szintén pasztell virágokból készült. Barack és púder apró rózsákból, angol rózsából, boglárkából,  rózsaszín és vanília rózsákból. A csokrot kövirózsa és különleges pozsgás egészítette ki, a szárát pedig a ruha színével megegyező mályva szalag díszítette.
Vintage menyasszonyi csokor Vintage menyasszonyi csokor Vintage menyasszonyi csokorVintage lampion dekoráció Vintage lampion dekoráció