Sunny beach feeling a budai belvárosban – avagy Timi és Patrick esküvői dekorációja kékben és fehérben..

Számomra természetesen módon minden pár más és más. Van, akikkel sokszor találkozom, aprólékosan dolgozzuk ki a részleteket, s az is előfordul, hogy egy találkozón alaposan átbeszéljük a koncepciót, a gyakorlati megvalósítás pedig rám vár. Timivel és Patrick-kal az utóbbi módon dolgoztam, s a visszajelzések alapján közös megelégedésükre valósult meg az elképzelt tematika. 🙂

A boldogságkapuval indítottunk, kint a teraszon. Timi egyszerű, mégis csinos megoldást szeretett volna, így kék selyemmel húztuk be a kaput és szalagokkal dekoráltuk. A kevesebb időnként tényleg több..

Esküvői fotóasztal dekoráció

A vendégek számára előkészített fotóasztal következett, Timiék nem bízták a véletlenre, zseniális kiegészítőket szereztek be, remélem a végeredményről is kapok majd néhány képet. 🙂

Az asztalok következtek, fehér körabroszokat kombináltunk széles, kék selyemszalaggal, kimondottan szeretem, amikor alternatív megoldásokat alkalmazhatok futó gyanánt.

Tengerparti esküvői dekoráció

Nagyon jól passzoltak a chiavari székek a kék-fehér asztalokhoz, kicsit felturbóztuk őket azért, a színvilágnak megfelelő szalagokkal kötöttük át a székek sarkát. Rég daraboltam ennyit, pörgés is volt rendesen…

Mire nagyjából készen lettünk a bútorokkal és a berendezéssel, neki is kellett állnunk az asztaldíszeknek, amivel az utolsó pillanatig szerettem volna várni, mert a nyár egyik utolsó perzselő hétvégéjéről beszélünk és nagyon féltettem a virágdekorációt a hőségtől. 🙁

Az asztalok közepére a kedvenc rusztikus, fa mécsestartóim kerültek, tényleg olyan hangulatot árasztanak, mintha az éjszakai tengerparton keresnénk az utat hazafelé. 🙂

Az asztaldíszek fehér lisianthusból készültek, a vázákat pedig tengerkék szalaggal és tengeri csillaggal dekoráltuk. A vázák köré szintén tengeri herkentyűk, kagylók, csigák, csillagok kerültek.

A hajrá következett, ahogy szoktam mondani: “nyomjuk meg az utolsó félórát”… 🙂 A terítékek fent, jöhetnek az egyedi köszönetajándékok és a gyerekeknek szánt apró meglepik. 🙂

Végül pedig felkerültek az asztalokra az asztalszámok, amelyek jelen esetben egy-egy várost, vagy helyszínt jelöltek Timi és Patrick közös életéből, aztán pedig az ültetőcsillagok. 🙂

Imádok körülnézni egy kész termen, futni még egy utolsó kört, ellenőrizni a listáimat és a megbeszélt részleteket, szusszanni egyet és arra gondolni, vajon tökéletesen sikerült-e minden létrehoznom, amiről a “párom” álmodott… Timi, Patrick, még egyszer sok boldogságot kívánok! 🙂