Szörnyek kicsiny tárháza – avagy a legdurvább esküvői torták, ever…

Lassan az idei szezon végére érünk, adós vagyok még pár esküvő posztjával, igyekszem utolérni magam, de sokkal jobban szeretek a párok fotósaitól kapott képekkel posztolni, ezért egy kis türelmet kérek még a gyönyörködtetéshez. 🙂 Azonban ezen a nyáron sem maradtak el a kínosabb bakik, ennek kapcsán kicsit körülnéztem a Google képkeresőjében, horrortorta-ügyben. Hát, azt kell jelentsem, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, olyan pompás példányokat találtam, hogy csak na… Gondosan válasszatok cukrászt, ezt a saját tapasztalataim alapján is mondom, azért is, mert velünk egy igazán dögös ötletekkel rendelkező, szinte bármit megvalósító szakember dolgozik, sosem okozott még csalódást, sőt… 🙂 De vannak más opciók is, egészen elképesztőek.

Horror esküvői torta
Biztosan láttatok már egy-egy kóbor, mámoros éjszakán egy éjjel-nappaliban hasonlóan terhelt szemgolyó gumicukrot, de ezt azért mégsem értem. Walking Dead ide, vagy oda, szerintetek a nagyi hány másodperc alatt kap hátsófali infarktust egy ilyen tortától? Legalább a körmök szépen kidolgozottak… 🙂

Könyv esküvői torta
Egyszerűen nem találtam szavakat, amikor erre a remekműre bukkantam. Gondosan kidolgozott könyvkötészeti módszerek, repülő kék galambok, a borzalmas cukorvirágok gyermekkorom tortáiról. Hm.. Szerintetek a bal oldalt hátat fordító galambocska mire készül? Nem akarom elképzelni. 😀

Epres esküvői torta
Non-plus-ultra. Nem csak éretlen az eper, de még a szárukat is rajta hagyták. A fehér fondant kidolgozottságára nem is térnék ki külön, öööööööö, hagjyuk… Egyébként a kérges faszeletet, mint tányért adott pillanatban motoros fűrésszel tervezték szeletelni? Nem is értem..

Hercegnős esküvői torta
Legvégül a kegyelemdöfés. Valószínűleg a varázspálcát készítették elő eme remekmű darabolásához, kicsit féltem a vendégeket a fognyakba akadó selyem-, és szaténdarabkáktól, de hát olyan cuki… Nem? 😀

Mindent egybevetve, ne kísérletezzetek. Tortában, sütiben, cupcake-ben és bármilyen más igazán egyedi nyalánkságban tuti tippet adunk és természetesen vállaljuk a felelősséget a végeredményért. Ahogy az hozzánk illik. 🙂

Vélemény, hozzászólás?